Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy srác, akit BroLinak hívtak. BroLi ügyes polgára volt az országnak, saját falujába szép házatt kezdett építeni. Ám egy napon mérgező viselkedése miatt száműzték.

Ekkor BroLi visszavonult sötét lakhelye bugyrainak mélyébe, és visszatérésének tervét kezdte kifőzni. Nagy gonddal új válaszokat fogalmazott meg a Nagy Jelentkezési Lap kérdéseire, hogy nehogy gyanút fogjanak a király szolgái. Ezután bement a Kormányablakba és sorszámot húzott: nevet változtatott. A másfél hónapos bürokrácia-fürdő után BroLi új neve RolandX lett. Az eredménnyel megelégedve tért nyugovóra.
Elkövetkezett a nagy nap: Hősünk újra kitöltötte a Nagy Jelentkezési Lapot, és erről mit sem sejtve üzent a királynak is. Nem tudta azonban, hogy eddig csakis ő, és korábbi hasonmása csinált ilyesmit: Rajta kívül még soha senki sem üzent előre.

A király ebben az időben messze földön vívott csatát, ezért a Nagy Jelentkezési Lapra a nádor figyelme hárult. A nádor nem ásta bele magát a korábban történtekbe, így ő nem fogott gyanút hősünk irányába, elfogadta RolandX jelentkezését.
RolandX győzelemittasan változtatott jelszót a /changepass paranccsal első belépésekor, és első útja korábbi énje otthonához vezetett.

Sötét bugyrai mélyén formált tervének része volt, hogy új életet kezd majd, de aznap a győzelmi mámor és a lustaság ereje együtt fogott össze ellene, és hibát követett el.
Nem kezdte elölről a életét, hanem BroLi házának ládarendszeréből szolgálta ki magát. Az onnan elszerzett nyersanyagokból a ház mellé egy redstone farmot épített, és a pár óra játékidő alatt összegyűjtött játékosfejeket és ominous bannereket is a ház környékére helyezte el.
Minden szépen alakult, úgy tűnt, megússza a dolgot. A király azonban ekkor tért haza seregével a csatából, és úgy döntött körülnéz az országában. Ekkor látta meg az új polgárt, akinek leellenőrizte a Nagy Jelentkezési Lapon adott válaszait. Egy-két dolog szembeötlően hasonló volt a korábban száműzött BroLi válaszaihoz. Nem hagyta annyiban a dolgot, megnézte a Nagy Adatbázisban, hogy RolandX merre járt, és mit csinált az országban.

Gyanúja beigazolódott. Nagyot sóhajott ekkor a király, de úgy döntött, nem engedheti el a múlt eseményeit. Kiadta a parancsot: RolandX száműzött lett. Nemsokára az egész népnek kihirdettetett a döntés, és a király erről szóló ezen levele.

Ennyi volt a mese mára,
melynek tanulsága,
hogy a száműzetés örök.

Ettől egyetlen Kormányablak, vagy bürokratikus csavar sem menthet meg.